Megyer Lajos nyug. ev. lelkész visszaemlékezése.
 
 

             TÖRTÉNELMÜNK



A Nyírszõlõsi Evangélikus Gyülekezet az 1753-ban alapított Nyíregyházi Evangélikus Egyházközségbõl önállósodott, a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye 1992. április 28-án hozott döntése alapján. 
  A gyülekezet presbitériuma 1992-ben meghívta Györfi Mihályt lelkészének. Beiktatása 1992 augusztus 15-én volt D. Szebik Imre püspök szolgálatával. A felügyelõ Kazár István a Nyíregyházi Mezõgazdasági Fõiskola szakoktatója lett. A lelkészlakás –az  önkormányzattól az egykori tanyai-iskolák államosítása fejében- a gyülekezet tulajdonába adott egykori kultúrházból lett átalakítva, amelyben gyülekezeti alkalmak megrendezésére alkalmas helyiségek is vannak. 2000-tõl a gyülekezet felügyelõje, és kántora Vörös Lajos a Közútkezelõ KHT dolgozója lett. 
   A gyülekezet területe magábafoglalja a Tisza- folyó, és a 4 sz. fõút közötti 64 települést. Két templomot vett át a gyülekezet az 1931-ben épült Kisvárdai Evangélikus templomot és az 1940-ben felépült Nyírszõlõsi Evangélikus templomot. A kistelepüléseken és   tanyabokrokban, szétszórattatásban élõ evangélikusok, 8 helyen látogathattak Istentiszteleti alkalmakat. A két saját templomban, a Sóstóhegyi Ökumenikus Templomban, a Nyírteleki Ifjúsági-házban és családi házakban. 
  1993-ban a gyülekezet megalapította a Filadelfia Alapítványt (Jel.3,7-8), az ifjúság keresztyéni nevelése és a nyírteleki evangélikusság közös alkalmainak megteremtése céllal. Akkor még az alapító összeg miatt (40000-ft.) nem vehette fel céljai közé a nyírteleki templom építését, csak a gyûjtés nyomán megemelkedett összeg miatt 1995-ben. A templom építése 2000-ben kezdõdött el Borúzs Bernát és Kövesdi Lajos tervei alapján, abban az évben megépült a pince blokk és födéme, majd 2001-ben a földszinti falak és födémek készültek el. A tetõ kialakítása áthózódik a következõ évre. Az építkezést támogatta az Országos Egyház, a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye, és Detroit Lakes-ben mûködõ Faith Lutheran Church, melettük evangélikus intézmények és magánszemélyek. 
  Tekintettel arra, hogy önálló gyülekezeti közösség nem létezett ezen a területen, a gyülekezet presbitériuma -az alakulástól kezdve- nagy hangsúlyt fektetett a missziói és evangélizációs munkára. Évente presbiteri hétvégét tart a tovább fejlõdés segítésére. Az ifjúsági családos és felnõtt csendeshetek mellett rendszeresen tartott csendesnapokat a gyülekezet különbözõ területein. Elsõsorban az 1950-es évek hagyományaira épülõ körmendi-tanyait, augusztus 20-án (200-300 résztvevõ), a nyírtelekit ádventben (100-200 résztvevõ), majd a kisvárdait õsszel szeptemberben (80-100 résztvevõ). 2000-tõl -a körmendi-tanyai házigazda presbiter halála után-az augusztus 20-i csendesnap a nyírszõlõsi templomkertben kerül megrendezésre. 
  Konfirmációi oktatáson 15-20 gyermek szokott résztvenni, az oktatás 2 évig folyik, így kétévente van vizsga és új csoportindítás. Az oktatásban résztvesznek, segítõként az elõzõ konfirmandus csoportból meghívott 4-5 fõ –már konfirmált- gyerekek is. Az oktatás része   egy konfirmandus csendeshét amelyen, mindenki részt vesz, és a részvételi-díjat támogatja a gyülekezet. A területünkön mõködõ általános iskolákban 150-200 gyermek vesz részt évrõl évre, a hitoktatásban. 1995-tõl fõállású hitoktatója van a gyülekezetnek Debreczeni Zsuzsanna. 
  A gyülekezet tagságáról folyamatosan bõvül az anyag, 2001-ben 700 név van bejegyezve, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a gyülekezettel. A névjegyzékben 120 fõ szerepel.


Vissza a gyülekezeti laphoz.


 Készítette: Györfi Mihály  e-mail: gy-m@freemail.hu