Istent 2001-ben ismertem meg igazán. Már elõtte is hallottam Istenrõl, de csak felületesen ismertem, s –bevallom- egyáltalán nem foglalkoztam Vele.
Családomban Isten nem volt különösebben fontos (sajnos ma sem az), ettõl függetlenül hallottam ezt-azt Istenrõl.
Általános iskolában részt vettem hittanoktatásban, 5. osztálytól pedig az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban tanultam, ahol kötelezõ jellegû hittanoktatás folyik. A hittanórák révén tehát hallottam Istenrõl, de személyes találkozásom nem volt Vele (egészen 2001-ig).
Különösen a Kossuthban eltöltött nyolc év alatt sokat megtanultam a Bibliáról, tehát viszonylag sok lexikális tudásra is szert tettem. Istent sokáig mégsem ismertem, s nem is volt fontos az életemben.
Az iskolában, s családomban is sok szenvedés is ért (bár voltak szép élmények is a Kossuthban. Sokszor éreztem magam boldogtalannak. Isten azonban ezen keresztül is vezetett engem. Az iskolai dolgok egy idõszakban olyannyira rosszul alakultak, hogy el akartam menni másik iskolába. Végül maradtam, s most már látom, hogyha elmentem volna, lehet hogy soha nem ismertem volna meg Istent. Isten tehát a nyomorúságon keresztül is vezetett. Más társaságot, más közösséget kezdtem el keresni az osztályomon kívül. Így ismerkedtem meg közelebbrõl egyik évfolyamtársammal. Az Õ hívására mentem el 2000 õszén egy ifjúsági órára Nyírtelekre, s ebben a közösségben otthonra leltem. Azt éreztem, hogy befogadtak, és szeretettel vesznek körül. Elkezdtem folyamatosan járni órákra, s egyre jobban megismertem Istent. Rádöbbentem, hogy szinte alig foglalkoztam Vele, s arra, hogy addigi életem semmit sem ér. Az, hogy már azelõtt is tudtam nagyjából, hogy mi van a Bibliában, nem jelentette azt, hogy megértettem volna a biblia és az evangélium üzenetét. Fokozatosan feltárult viszont elõttem Krisztus kereszthalálának értelme és valósága, s rádöbbentem bûnös és elveszett állapotomra. Szerettem volna letenni bûneimet az Úr elõtt, de nem ment. Két úrnak akartam szolgálni. 2001 augusztusában aztán eljutottam egy hitmélyítõ táborba, s ott rádöbbentem, hogy Isten teljes embert akar. Megvallottam bûneimet, s életemet letettem az Úr kezébe. Most már tudom, hogy újjászülettem (mondhatjuk úgy is, hogy megszülettem) azon a nyáron.
Innentõl kezdve ugyanis Isten került életem középpontjába, s úgy akartam (most is úgy akarom) élni, hogy az Neki tetszésére legyen. Amikor hazamentem a táborból, azt éreztem, hogy nem sok minden változott, de egy valamiben nagy változás történt: átadtam az életemet Krisztusnak. Visszatekintve úgy látom, hogy nem azt kaptam amire számítottam, hanem sokkal többet. Rövidesen hatalmas öröm lett úrrá rajtam, amikor megértettem, hogy milyen hatalmas dolog történt velem. Megértettem ugyanis azt, hogy Krisztus értem is meghalt a kereszten! Ráébredtem, hogy hatalmas kincset kaptam, amit meg kell becsülnöm, és cselekedeteimmel is az Urat kell szolgálnom. 
Összefoglalva elmondhatom: átadtam az életemet Krisztusnak. Csak így egyszerûen. Kívülrõl ez nem látható. A megtérés nem látványos dolog a szemnek, de belül az új élet kezdete. Mindenkit arra bíztatok, hogy szívlelje meg az evangélium üzenetét, s azt, ami az Efezus 4, 23-24 –ben van megírva: 
” újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.”
Ha ezt megérti valaki, és engedelmeskedik Neki, megtapasztalja Isten szeretetét és a valódi boldogságot.

         Petró József