És a szolgálat?!?




Életem nagy álma vált valóra. Az Úr megajándékozott minket azzal a lehetőséggel, hogy egy gyermekét mi indítsuk el a földi életben. A feladat tele van gyönyörűségekkel és lemondásokkal. Hogy melyik irányba billen a mérleg? Az attól függ, én mit látok benne. Számomra gyönyörűségeket rejt egy cseperedő gyermek gardírozása; figyelni és segíteni őt első próbálkozásaiban, lépéseiben, játékában; rendre utasítani, ha épp annak van itt az ideje. Valljuk be, ha Anyaként ezt szeretnénk "jól csinálni", szeretnénk szülőként helytállni, nem tehetünk meg bármit az elkövetkező években. Nincs olyan, hogy gondolok egyet, és elmegyek egy csendeshétre, mert ÉN úgy látom, ott a helyem (főleg akkor nem, ha táplálkozásában a csöppség még erős szálakkal kötődik hozzám). Ekkor elhangozhat a címben szereplő kérdés: "És a szolgálat?". Ez talán sok édesanyában felmerül, és esetleg a gyermekével fennálló kapcsolatán lazítva elmegy. Én is elméláztam idén nyáron. Mikolt már elmúlt 10 hónapos, amikor elérkezett a gyerekhét Újhután. Mennem kell? Mikolttal együtt? Esetleg Petivel (férjem) hagyjam itthon? A figyelem, csendesség során Isten eljuttatott odáig, hogy rá kellett jönnöm, nekem most más feladatom van. Az én szolgálatom nem SOK gyerek felé irányul, jelenleg EGY kis család életében kell az Urat szolgálnom. Ebben megerősített -a napokban eszembe jutott- régi emlékem is. Egy hétvégét töltöttem egy evangélikus konferencián. A szobatársam kétgyermekes anyuka volt, aki sokáig azért nem találta a helyét, mert úgy érezte, a gyermekei akadályozzák az Istennek szánt szolgálatában. Ezt a problémáját megosztotta édesanyjával, aki bölcsen és röviden ezt válaszolta: "A te szolgálatod most az, hogy ezt a két embert úgy neveld, hogy segítségeddel az ő Uruk is a Megváltó Isten lehessen!" Ez legyen minden édesanya legfontosabb feladata! (Az édesapákra ugyanez vonatkozik, de a nevükben nem akarok nyilatkozni, azt tegye meg egy illetékes!) "Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól." (Példabeszédek 22, 6)
Kovácsné Györfi Viktória
 

 



 
 



Vissza a gyülekezeti laphoz.


 












 
 


 Készítette: Györfi Mihály  e-mail: gy-m@freemail.hu