Tavaly volt életem legcsodálatosabb napja:az Úr gyermeke lettem.Azóta már lassan egy év eltelt és sok minden történt velem.Egy hihetetlen csodát szeretnék megosztani, amely nagyon sokat jelentett a számomra. A fõiskolán  a vizsgaidõszak mindig nagyon nehéz volt számomra, az Úr áldását kértem rá  és még decemberben megkaptam a válaszát: ”Készen áll a ló a csata napján , de az Úr adja a gyõzelmet.” Péld.21,31.
Minden vizsgám sikerült elsõre, kivéve egy szigorlatot, miután nem sikerült  január elejére, nem estem kétsébe, majd megtanulom január végére, és sikerül, de  ahogy egyre közeledett a nap félelem volt a szívemben: mi lesz? Az Úr  más igéken  keresztül is bátorított, és a sötétséget szétoszlatta. Amikor január végén sem sikerült, tényleg el kellett gondolkodnom, mi Isten akarata, de Isten útjai kifürkészhetetlenek. Így nem értettem meg Isten szándékát, hogy így teremtett  Isten lehetõséget arra, hogy  apa szívében munkálkodjon, engem pedig  az  alázat és türelem  útjára tanítson . Az  utolsó lehetõségre úgy mentem el,  legyen meg Istenem a Te akaratod, és Isten ezt az alkalmat készítette elõ, ahol szintén bizonyságot tehettem róla, mert a reformáció tételét húztam. Fantasztikus volt megtapasztalni az Úr áldását és azt, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben is  minden lehetséges vele és általa.
Azt már korábban  tudtam, akármi lesz errõl bizony-ságot kell tennem Piliscsabán, a csendeshétvégén. Óriási lelkesedéssel vártam , hogy elmenjünk, és mint sokan mi is imában hordoztuk a hétvégét, hogy legyen rajta az Úr áldása.
Február 16.-án pénteken telve lelkesedéssel indultunk. Az út elég hosszú volt  és alig vártuk, hogy odaérjünk, ahol szeretettel fogadtak minket és a vacsora után, egy áhítat keretében az Úr elkezdte fantasztikus munkáját az ottlévõ emberek szívében..Az ige, amely az egész hétvége alapigéje volt: ”Kelj fel és tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsõssége. Bár még sötétség borítja a földet, sûrû homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr dicsõssége meglátszik rajtad.” Ézs 60 , 1-2.
Az igehirdetés  a bizonyságtételek révén, este nyitott szívvel tudtunk Isten felé fordulni, és azért imádkozni, hogy  akik még nem fogadták be szívükbe az Úr Jézust , most megtegyék.
Olyan áldás volt ezen a hétvégén , amelyet elmondani  és szavakkal kifejezni nem lehet.A szombati  nap nagyon sok ember számára fordulópont lett. A rentgeteg közös ének  oly közel hozta egymáshoz az emberi szíveket, az aznapi istentiszteletek teljesen más megvilágításban mutatták meg a kelj fel és tündökölj igét. A délutáni kiránduláson a természet szépsége mellett, öröm volt  Istenrõl beszélgetni és  megtapasztalni a lélek harmoniáját a természettel. 
Az esti áhítat után  az itt eltöltött idõ elég volt ahhoz, hogy Isten megtisztítsa az emberi szíveket, és már sokan úgy fekhettek le, hogy Isten gyermekei. A vasárnapi morzsaszedésen fantasztikus volt meg tapasztalni, mennyi embernek  különleges lett ez a hétvége, sorban, egymás után álltunk fel bizonyságot tenni arról, amit  itt ezen a hétvégén kaptunk . 
Méltó megkoronázása volt ennek az áldásokban bõvelkedõ hétvégének az Úrvacsorával egybekötött istentisztelet, amelyen a  lelkész az Ézs.61, 1-2,  alapján hírdette Isten igéjét, melynek címe: “Eljön a kegyelem ideje” volt.
Elmondhatatlan öröm volt a közösen, felállva elmondott imádságok, a közös “Mi Atyánk...” és az, hogy Úrvacsorai közösségben együtt lehettünk.
Csodálatos, de egyben fájdalmas is volt otthagyni azt az áldott helyet, ahol annyi  mennyei ajándékot kaptunk. Én szívbõl  remélem, hogy  mindannyian, akik ott voltunk, itthon  is bizonyságot teszünk arról, amit ott kaptunk  és,  hogy  Isten mécseseiként világíthatunk még a legnagyobb sötétségben is, hiszen Krisztus által szívünk tele van szeretettel.

                                                 Ruzsinszki Ildikó