Isten kegyelmébõl az idén májusban lettem az Õ gyermeke.

Vallásos voltam, konfirmáltam, templomban is esküdtünk, de nem volt hitem. Az idén elõször tudtam az Úrnak igent mondani, Õt tenni az elsõ helyre, amikor elmentem egy csendeshétre, éreztem nagy nyomorúságban vagyok.
Négy éve, amikor édesanyám meghalt, azáltal késztetett az Úr elõször megállásra. Hallottam egy mondatot: ”Egyszer megállít az Úr.” – és ez egyre többet jött elõ gondolataimban, egyre többet foglalkoztatott. Úgy éreztem haladok egy széles úton, mely nem tudom hová visz. Szaladtam, rohantam, csináltam a vállalkozást, egyre kevesebb erõvel, bár az emberek szeretetét élvezve. Két éve a volt osztálytársam hirtelen halálával maga után négy gyermeket hagyva, újra megállásra késztetett az Úr, de a munka, a világi dolgok vittek tovább, mígnem egy éve döntöttem, de még mindig nem jó helyen voltam, éreztem hiányzik valami az életembõl. Hála az Úrnak a volt üzlettársamnak adott erõt, küldött olyan embereket az útjába, akik jó segítõi munkájában és szépen haladhat elõre.
Tavasszal a kispesti csendesnapon úgyszintén eltalált egy ige, János evangéliumából, így szólt: „ Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki…” és visszagondolva egész életemre, bûneim ellenére folyton az Úr kegyelmébõl élhettem.
A csendeshéten nagyon vártam az igémet, amelyet a Ruth 2,12-bõl kaptam: „…legyen teljes a te jutalmad az Úrtól,… a kinek szárnyai alatt oltalmat keresni jöttél.”
Ez olyan szívet melengetõ ige volt számomra. Ott értettem meg, hogy milyen mérhetetlen nagy kegyelemmel volt hozzám az Úr. Ki kellett mondanom, hogy eddigi negyven évemet úgy éltem le, hogy kár és szemét, hiábavalóság az életem. Úgy éreztem magam eltékozoltam az idõmet, mindenemet, ajándékaimmal nem jól sáfárkodtam. Gyermekeimet, akiket szintén az Úr kegyelmébõl kaptam  -két kislányunk halála után-  nem úgy törõdtem velük, ahogyan az Úr szerette volna. Ahogyan haladtunk a csendeshéten az igetanulmányozásban Jakab levelébõl, elsõ fejezet 19-25. versig, rámutatott az Úr, hogy mennyire bûnös vagyok, a parancsolatok közül egy sincs, amely ellen ne vétettem volna, de Jézus Krisztus által van visszaút az Atyához. Itt értettem meg –sajnos csak-, hogy két úrnak sohasem szolgálhatok. 
Köszönöm, hogy Jézus Krisztus eljött értem is, felvállalva bûneimet, hogy megfeszítse a kereszten. Lehajolt hozzám a porszemhez az Õ szeretetével, utánam nyúlt, hogy megigazítson. Hálás vagyok Uram, hogy újjászülethettem kegyelmed által, és kérlek taníts nap, mint nap úgy tudjam élni  Új Életemet Melletted, Veled, hogy Hozzád méltó legyen.

Fintor Józsefné Irénke