Két évvel ez elõtt az elõzõ konfirmandus csoport felkészülését látva - lelkészünk a presbitériummal közösen úgy határozott, hogy egy év helyett két év lesz a konfirmandusok felkészítési ideje.  1999 nyarán 17 fiatal jelezte, hogy részt kíván venni az oktatáson. Minden héten szombaton Györfi Mihály lelkész úr a gyülekezet Barkasz kisbuszával vitte Nyírtelekre a sóstóhegyi és nyírszõlõsi gyerekeket a konfirmandus elõkészítõ órákra. Már az elején látszott, hogy a mostani kis csapat jobban óhajtja az Istent megismerni az Ige által, mint az elõzõ csoport. Ez meglátszott az oktatásokra történõ rendszeres eljárásokban, az ott tapasztalható nyílt, õszinte érdeklõdésben, a következõ alkalomra való felkészülésben.  Az elsõ évi felkészülést egy csendes heti együttlét zárta le a Zempléni hegyekben lévõ László tanyán. Ezen én is részt vettem, s öröm volt látni, hogyan kovácsolódott még jobban gyülekezetté ez a kis csapat. Több gyerek ezen a héten jutott élõ hitre. 
 Aztán következett a második év, amely most már egy komolyabb, többségében hitre jutott fiatalból álló lelki közösség továbbképzését jelentette.  Ez év tavaszán alkalmunk volt Piliscsabán az országos konfirmandus héten is részt vennünk. Öröm volt tapasztalni:fiataljaink rátermettsége, felkészültsége országos szinten is megállja a helyét.  Ezek után joggal érezhettünk volna  elégedettséget, mondván: milyen bölcsen cselekedtünk, hogy egy év helyett két évre emeltük a felkészítés idejét, hogy csendeshetekre juttattuk el fiataljainkat, hogy többet törõdtünk velük, stb..  Igen, elégedettek lehetünk, de csak akkor, ha észrevesszük azt, hogy mindez semmi eredményt nem hozott volna, ha nincs rajtunk Isten áldása. A két hét alatt végig éreztük -fiatalok, szolgálók egyaránt-, hogy gyülekezetünk imádságban hordozza szívén a konfirmandusokat, s ez a kitartó imádság és könyörgés meghozta a legfontosabbat: az ÁLDÁST! Így érhettük el a Pünkösd elõtti vasárnap délutánt, amikor 17 gyerekbõl 14-en (ketten más gyülekezetben konfirmáltak, egyedül csak egy fiatal hagyta abba a felkészülést) bizonyságot tettek tudásukról, rátermettségükrõl lelkészük, a presbiterek, a szülõk, de legfõképpen Isten elõtt. Isten áldását éreztük magunkon, amikor rá egy hétre Pünkösd vasárnapján ünnepi Istentiszteleten elõször járultak õk, 14-en az Úr asztalához. Hála legyen az Istennek!

                                                                   Vörös Lajos 
                                                                       felügyelõ