Amikor megkértek rá, hogy írjak egy bizonyságtételt, vonakodtam, én nem tudok mit írni. Az Úr elé vittem a dolgot. Most azonban belsõ indíttatást érzek, hogy megosszam másokkal is azt a boldogságot és biztonságérzetet, amit azóta érzek, mióta az Úr megszólított és gyermekévé fogadott. (ennek már 9 éve).
Azelõtt sem voltam istentagadó, de felületes vallásosságom volt csupán. Templomban kötöttünk házasságot (1983-ban), de férjemet nem az Úrtól kértem, ezért most sokat imádkozom érte, hogy Õt is úgy szólítsa meg az ige, és ne tudjon nemet mondani.
Elsõ gyermekünk elvesztése után a második fiúnk is a halál torkában volt (1985), mikor elõször láttuk világosan, Isten így szól hozzánk Férjemmel mindketten fogadkoztunk, minden vasárnap fogunk templomba járni, csak ne veszítsük el õt is. Atyánk meghallgatta ezt a kérésünket, bár meg sem fordult bennünk, hogy Uram legyen a Te akaratod szerint. Visszakaptuk õt és ment minden úgy, ahogy addig volt.
Elhanyagoltuk ígéretünket és Istenünk hosszútûrése igen kegyes volt. A harmadik fiúnk 4 éves volt, mikor életünk egére viharfelhõk gyûltek és házasságunk is veszélyben volt már.
Mindketten hibáztunk, engem mennyei Atyám mentõ keze óvott meg attól, hogy nem lettem alkoholfüggõ. Úgy éreztem nincs kiút, az életem romokban hevert.Rám nehezedett addigi múltam és nem tudtam hova tovább. Az Úr ismét figyelmeztetett, s olyan jó, hogy azokat a kétségbeesett imádságokat is meghallgatja, és a megoldás ott van elkészítve, csak érte kell nyújtani a kezünket. Havonta kétszer volt istentisztelet a tanyában és vágy ébredt a szívemben az ige hallgatására (gyerekkoromban jártam ezekre az alkalmakra.) Az évek teltek, s úgy gondoltam most már minden rendben van, szívesen jártam és öröm tölt el abban, hogy az Úr közelében éreztem magam. A körmendi tanyai csendesnap után a nyírtelekire is elmentem, és ott azt az igét kaptam: 
„…múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.”                       1 János 2,8
Az Isten Szentlelke itt dobogtatta meg igazán a szívemet. Fokozatosan mutatta meg múltam hibáit és ezeket megbánva Jézus bûnbocsátó kegyelmét olyan jó volt átélni. Hiszem, hogy mindent a javunkra tud fordítani. Hálás vagyok az Úrnak azért, hogy fiaim velem járhatnak vasárnaponként istentiszteletre.
Imádkozom azért, hogy családommal közösen tudjuk dicsõíteni az Urat és Krisztus testének valamennyien tagjai lehessünk. Szeretném, ha mindennap úgy tudnék Jézusra figyelni, hogy ne hozzak szégyent az Õ országára és eszköze lehessek a gyülekezet növekedésének.

                                                                Bélteczkiné, Ilona