Ünnepnap életünkben, de ez most oly sokunknak többszörösen is az. Ünnepnap, mert mindannyian várjuk az ÚR JÉZUST, és ünnepnap egy gyülekezet életében, hiszen 60 éve szentelték fel a nyírszõlõsi Evangélikus templomot és most itt állunk egy új kezdet elején, a nyírtelki Evangélikus templom és közösségi ház alapkõletételének pillanatánál. Nagy nap ez a mai. Csendes nap. Várjuk URUNKAT, MEGVÁLTÓNKAT, visszatekinthetünk a múltba és elõre pillanthatunk jövõbe. Szemünk elõtt láthatjuk ISTENÜNK miként teljesíti be ígéretét. “Íme nyitott ajtót adok eléd, amelyet senki sem zárhat be” Jel 3,8. Ezzel az ígérettel indította szolgálatba Györfi Mihály lelkésztestvérünket és feleségét a gyülekezetünkben, s láthatjuk a folytatást miként növekedik egy maroknyi gyülekezet, mint ahogy az építmény is. Az alap már kész, kibújt a földbõl, melyen biztonsággal megállhatunk és építhetünk rá. 
Ebbõl az alkalomból érkeztünk, gyülekeztünk sokan össze. Vártuk földi egyházi vezetõinket, Szebik Imre püspök urat és feleségét. Sajnos nem jöhettek el, így ezúton is kívánunk jobbulást és áldást életükre. Azonban körünkben tisztelhettük Bozorádi Zoltán esperes, püspökhelyettes urat, Abaffy Zoltán egyházmegyei felügyelõnket, a nyíregyházi gyülekezet vezetõit, presbitereit, Nyírtelek nagyközség polgármesterét Ratkos Mihályt és persze nem utolsósorban a környezõ települések embereit. 
Alkalmunkat Vörös Lajos gyülekezeti felügyelõnk és kántorunk rövid köszöntésével kezdtük, majd énekkarunk szolgálata után, a nyitó áhítatot Bozorádi Zoltán tolmácsolásában hallhattuk az 1Péter 1, 22-25 igék alapján. Az Igében is benne volt a felszólítás nézzünk a múltba, a jelenbe és a jövõbe is. Visszatekintve láthatjuk, ha befogadtuk Jézust, az evangélium örömhírét, akkor bûneinkre Isten bûnbocsánatot adott, és Jézussal egy újonnanszületett életet kezdhettünk el. Mit tapasztalhatunk a jelenben? Ha õszinték vagyunk, azt hogy nem szeretjük embertársainkat, testvéreinket, gyülekezeti tagjainkat úgy, ahogy azt Jézus lehetõvé tette a számunkra, hisz újjonnanszülettetek vagyunk Isten romolhatatlan és maradandó Igéje által. Hol tehát a hiba? Bennünk, erre a folyondár nevû gyomnövény példája eszméltetett. Ilyen a bûn, a meg nem vallott és Jézusnak el nem mondott tetteink, érzéseink, gondolataink munkája az életünkben. Megfolyt minket és képmutatóvá tesz, mert olyasmit mutatunk kifelé, ami már lehet régen nem igaz, mert beszõtte a folyondár és nem élhet a növény, haló félben van. Ezért szólított meg mindannyiónkat az Ige, hogy “Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvér szeretetre, egymást kitartóan tiszta szívbõl szeressétek”. Mondjuk el Jézusnak a bûneinket, nyomorúságainkat, hogy igaz legyen a jelenben is, Isten gyermekei vagyunk. A jövõben, mi mást is akarhat egy keresztény ember, mint azt, hogy Isten mindig vele legyen, mert látja, hogy élete minden percében rászorul. Hol lehet megtalálni Õt? Ott, ahol szól az Ige, ahol ketten hárman együtt vannak az Õ nevében, ugyanazt akarva, a közösségben, a testvér szeretetben, hogy Jézus él bennem a befogadott Ige által. Arra is figyelmeztet az Ige, hogy Jézust várjuk vissza mindenek bíráját, menny és föld Urát. Így nincs mentségünk nekünk, az Igét halló emberek számára, most is hallhattuk mindannyian. Jézus megtisztított életet kínál mindenkinek, nekem és neked is.
Ezután a nyírszõlõsi gyülekezet, Kisvárdán élõ asszonyköre: a Reménység Asszonyai szolgáltak egy kedves mûsorral. Hallhattunk éneket és bizonyságtételt, mely sokak szemébe könnyet fakasztott és érezhettük, hogy mindannyian ISTEN nevelõiskolájába járunk és egyben mindannyian közösek vagyunk: bûnökkel terhelt életünkre KRISZTUSBAN kaptunk és folyamatosan keressük a megoldást. 
Ismét esperes úr vette át a szót, s visszaemlékezett a gyülekezet múltjára, gyökereire. Három nevet emelt ki a múltból, akik munkájukkal, életükkel szolgáltak az Úrnak és a gyülekezetnek: Rõzse István, Megyer Lajos és Pap Éva.
Ismét visszatértünk a jelenbe, elérkeztünk napunk egyik fénypontjához, /hisz még a nap is kisütött/melyre egy gyülekezet életében nem sokszor kerül sor: a TEMPLOMALAPÍTÓ OKIRAT ELHELYEZÉSÉRE. 
Ének és hálaadó imádságok közepette elhelyeztük az okiratot, azzal a reménnyel, hogy ezen építmény befejezését is megérhetjük, melyben hallhatjuk a színtiszta Evangéliumot és otthona lehet közösségünk minden tagjának. 
Majd az elmaradhatatlan csendesnapi gulyásleves elfogyasztása következett, s hallhattuk óvodásaink, URUNKAT dicsõítõ mûsorát. 
Délutánunk már kicsit szabadabban folytatódott. Most került sor a köszöntésekre, hisz egyházmegyénken belül sok gyülekezet és intézmény a szívén hordozza gyülekezeti házunk építését, köztük a nagycserkeszi is, akiknek képviselõi itt adták át adományukat, de hallhattunk a gyülekezeti élet sokat jelentõ közösségérõl is. 
Ezt követõen ifjúságunk, majd a konfirmandusok szolgáltak közöttünk. Jó volt látni és érezni, hogy e napon gyülekezetünk minden rétege megmozdult, szolgált, színesítette napunkat, dicsõítette URUNKAT. Kezdve az óvodásoktól a felnõtt énekkarig és persze mindenki, aki csak jelen volt. Senki sem mehetett üresen haza, még az sem, aki eddig sohasem hallotta az Evangéliumot, mert itt és most szólt az IGE, hívott JÉZUS KRISZTUS mindenkit, kicsit, s nagyot egyaránt. Megízlelhettük URUNK jelenlétét, a közösség összefogó erejét, a közös éneklés örömeit. Imádsággal zártuk alkalmunkat. 
Egy dolog, azért mégis hiányzott, mely igazán méltó zárása lehetett volna e napnak, mely még közelebb hozott volna bennünket, közeliket és távolaikat, régieket és újakat: a közös ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET.
                                                                                  Nagy Miklósné / Edit Kisvárda