|
EKE ifjúsági hétvége Piliscsabán 2004. 02. 13-15. „Nem jó az embernek egyedül”…. Isten igenje a két „nem”-re és hogyan tovább a két „nem” által kimondott igenek után. Lehetne statisztikával kezdeni, hogy közel 200 fiatal úgy döntött, hogy ezeken a hétvégéken az Úr elõtt szeretne állni kérdéseivel, gondjaival, örömeivel. Volt, aki nyitott, engedelmes szívvel kész volt újat tanulni. Sokan közülük életük egy-egy pontján már döntöttek, hogy nem akarnak tovább az Úr nélkül élni. „Nem tudom megélni ezt a földi életet, mindent tönkre tettem, értelmetlenül futkostam. Bocsáss meg, Atyám, hazajöttem a disznóvályútól.” Az egyik fiatalember életében 3 hete történt ez a döntés, és azt mondta el a bizonyságtételében, hogy addig nem akart megnõsülni semmire sem tartotta a házasságot. Sõt, taszította. Most már tudja a jelentõségét, fontosságát. Az Úr adjon neki erre a földi életre társat, Aki a része, a másik fele és nem utolsó sorban egyek az Úrban. Övéké lehet az ígéret, „ahol ketten egy akarattal…” Volt, aki meglátva Istennel szembeni lázadását borult térdre ezen a hétvégén. Volt olyan lázadó is, aki megfutamodott szembesülve engedetlenségével. Nem merte felvállalni a döntés súlyát és reméli, hogy lesz még lehetõsége. Pár fiatal szíve bezárult, hangosan tiltakoztak az ellen, hogy csak az Úr tudja ki a másik felem, a hozzám illõ. „Igenis meg lehet élni a házasságot Isten nélkül is, Nélküle is mûködik!” Õk még nem tudják, hogy mindent tönkre tesznek, hogy a lelkileg halott ember cselekedetei halált nemzenek. Csak életbõl fakad az élet, az ember csak tönkreteszi a másikat, a körülötte élõket, gyermeke(i)t is. Meggyõzni nem lehet, de könyörögni érte igen, hogy „még idõben, Uram…”. Olyan „reménykedõ” gondolat is elhangzott, hogy „Õ még nincs hitben, de azt ígérte, hogy jönni fog velem a gyülekezetbe!” Meddig?... Mikorra várható az elsõ összecsapás? Ki fog engedni? Természetesen a hitben élõ, hiszen ez van a szívében. Ha egy halottal kötöd össze az életedet, hullamérgezést fogsz kapni! – szembesült egy csoportbeszélgetésen valaki a valósággal. Senki nem nevetett a másik mondatain, csendes „mély” beszélgetések alakultak ki a 10-12 fõs csoportokban, de a magánbeszélgetésekben is. Egyikõjük tágranyílt szemmel, sápadtan döbbent rá arra, hogy önzõ céljai eléréshez kellett volna az Isten, hogy végre övé legyen az imádott hitben élõ lány. Szívet átmelegítõ, hálára késztetõ volt a már egymásra talált fiatalok látványa. Voltak, akik már házasok, voltak jegyespárjaink is, bizonyítva, hogy Isten látja az életüket, tudja ki a nekik való társ. Jó volt hallani, hogy nem gyakorolták a szexet házasság elõtt, nincsenek edzésben, egyik fél sem, megõrizték magukat egymásnak, hogy együtt részesülhessenek ebben az örömben is. Nem kihasználva, aztán eldobva a másikat, hanem hálatelt szívvel, felelõsséggel, egymás örömére ölelkezni, egymást „megtanulva”. Hiszen ezért adta az Úr a szexualitást, testi kapcsolat áldását a házasság részeként. Szó eshetett a gyermekvállalásról a mai világban, nem törvényeket felállítva, hanem átölelõ szeretettel beszélgethettünk. El lehetne merengeni azon, hogy milyen jó, hogy ezek az ifjak mást szeretnének, nem kiégett kapcsolatokban élni, felelõsség vállalás nélkül összeköltözni, hanem házasságban együtt lenni (egy másik nemûvel!!!) amelyen ott lehet Isten áldása. Akik itt voltak már érzik, hogy áldás nélkül nem megy, nem akarják e nélkül elkezdeni közös életüket. Folytatni kell, és folytatni szeretnénk! Hogy ne a válóperek szaporodjanak, hanem az Úr áldása növekedhessen. Tehát, találkozunk… Györfi Mihályné |
Készítette: Györfi Mihály e-mail: gy-m@freemail.hu
