SZERETETT GYÜLEKEZET! TESTVÉREIM AZ ÚRBAN!
Legelső szavam a hálának a szava, amikor az úr igéjének hirdetésére rendelt eme szent helyen megnyitom ajkaimat, hogy röviden vázoljam templomunk építésének a történetét s ezzel tulajdonképpen gyülekezetem történetét. Úgy érzem, hogy összedobban a szívem mindazon hittestvéreimmel, akik ujjongó lélekkel, talán örömtől könnybelábadt szemekkel, boldogan ülnek ma templomavatási ünnepet és velem együtt imádkozó lélekkel suttogják, vagy hangtalanul sóhajtják: Megsegített bennünket az Isten. Legyen övé a dicsőség, legyen hála megsegítő kegyelméért. Áldassék az úr szent neve! Mert ha valakik érezték az Isten megsegítő kegyelmét, boldogan vallom, hogy az elsők között vagyunk mi, kisvárdai evangélikusok. Kisded kis gyülekezet, 87 lélekből álló anyaegyház, melyet alig erősít annak az az 5 közigazgatási járásnak a területén, talán száz községben szétszórtan élő evangélikusoknak a száma, akik idetartoznak ugyan, de a nagy távolságok miatt a rendes gyülekezeti életbe bekapcsolódni, nem tudnak. Emberi tömegeket mi nem emlegethetünk, mi csak erőtlenségünkről beszélhetünk, azért mélyebben érezzük az Úr szavának az igazságát, mely Pál apostol szívében zengett először: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” /II. Kor. 12 r. 9 vers/ Gyülekezetünk életfejlődése alig két évtizedes. 21 esztendővel ezelőtt kezdett szervezkedni az a néhány kisvárdai evangélikus hívő, akik igaz hűséggel simultak evangélikus anyaszentegyházunkhoz s az igehirdetés, valamint a szentségek áldásaiban ev. anyaszentegyházunk tiszta útmutatása szerint óhajtottak részesülni. Vágyuk szívből fakadt, buzgóság növelte, imádság erősítgette és Isten megáldotta. 1910. nov. 27-én, Advent I. vasárnapján tartatott meg Kisvárdán a legelső ev. istentisztelet az állami polgári leányiskola rajtermében, amely mind mostanáig istentiszteleti helyünk volt. 1911. január 6-án tartják az első úrvacsoraosztást a hívek által közadakozásból szerzett szentedényekből s az Úr szentvacsorájával való élés után megtartják az alakuló közgyűlést, mely kimondja, hogy a hívek „Kisvárdai ág. hitv. ev. misszió gyülekezet” név alatt szervezkednek, illetve misszió egyházat alkotnak. Az első tisztikar a következő: Felügyelő Barcs Béla kir. közjegyző, pénztáros Werner Gyula polg. isk. igazgató, jegyző Ébner Jenő közs. főjegyző, presbiterek Asztalos Árpád, kir. adótiszt, Bencs Mihály iparos, Romhalmi György iparos, Szirotka Szilárd polg. isk. tanár, Tompa Viktor nyug. vezérkari százados és Vrabec Béla postatiszt egyháztagok. Így indult el az alig 30-40 tagból álló gyülekezet. Akkor szívünkben még csak álomként bontakozott ki a templom képe. Talán maguk is a messze jövőbe vesző, szinte elérhetetlen vágynak tartották.
A kisded gyülekezet szépen indult fejlődését azonban esztendőkre megbénította a világháború. 1914. november 19-től 1920. május 18-ig felvett jegyzőkönyvek egyébről sem szólnak, mint a haza oltárára helyezett áldozatokról, amelyekre hadikölcsönként odaadták a templomra nagy áldozatkészséggel összerakott vagyonukat. Majd később a haza sorsa felett való kesergés és az érzett veszteségek felett való szomorúság uralja az írott emlékeket. Az egyházi élet az 1921. esztendővel indul újabb emelkedésnek és ez a második évtized gyors egymásutánban hozza meg a gyülekezet erősödését. 1921. szeptember 12-én saját temetőhelyét avatja fel a gyülekezet, amelyet a Kisvárdai Közbirtokosság ajándékozott az egyháznak. 1925. május 18-án az OFB 15 kat. hold termőföldet és a község fő útvonala mentén, ahol most a templom épült, 1 kat. hold beltelket ítél meg, melyet 1927. március 25-én vett birtokába az egyház. Ezzel megvettetett az egyház anyagi alapja is. Közben az egyházközség 1926. április 11-én tartott közgyűlése kimondja az egyházközség önállósulását és önálló lelkész szervezését. S miután D. Geduly Henrik püspök úr fáradhatatlan utánjárással előre kieszközölte a lelkészi fizetést kiegészítő államsegélyt, az egyházközség a lelkészi állásra pályázatot hirdet és az 1929. április 14-én tartott közgyűlésen első lelkészéül egyhangúlag megválasztja Csákó Gyula ózdi s. lelkészt, akit hivatalába 1929. június 9-én iktatott be Dr. Domján Elek főesperes.
A lelkészi állás betöltésével megkezdődik a szórványterület híveinek az összegyűjtése és megszervezése, de egyben megkezdődik a templomépítés fokozottabb előkészítése is. Az egyházközség 1928. dec. 31- én 5069 P. készpénzzel rendelkezik, amelyet templom és lelkészlakásépítés céljaira országos gyűjtés által növel a kis gyülekezet. 8 gyűjtőkönyvvel jártak megbízottaink szerte az egész csonka hazában. A szívek a legnehezebb gazdasági viszonyok között is megnyíltak kérésünk előtt s gyűjtésünk 8213,68 P-vel zárult. 1930. december 31-én országos gyűjtésből, meglévő tőkénknek a templom alaphoz csatolásából, különböző egyházi, gyámintézeti, Baldácsy és Gusztáv Adolf Egyleti segélyekből, kamatokból és áldozatkész híveink adományaiból 18.139 P-re növekedett a templomalapunk. Ekkor elérkezettnek látta egyházunk vezetősége, hogy az építkezés keresztülvitelére megtegye a legelső lépéseket. A f. évi febr. 1-én tartott közgyűlés elvben már kimondotta az építkezést, minek alapján az egyház elnöksége tervek és építési költségek irányában igyekezett tájékozódást szerezni. Az elnökség tájékozódása alapján a f. évi április 19-én tartott egyházközségi közgyűlés határozatot hoz egyelőre torony nélküli kis templom építésére és megbízást ad az elnökségnek tervek beszerzésére. A tervezés munkálatát és pedig úgy a templomépületnek /toronynak is/ mint a belső berendezésnek /oltár, szószék, ülő padok/ a tervezését Adorján János nyíregyházai építőmester végezte. A tervek kézhezvétele után azonnal megtörtént az árlejtés kiírása. Négy pályázat érkezett be, amelyek közül az egyház építési bizottságának ajánlatára, mint legelőnyösebb ajánlattevőnek, Adorján János építőmesternek ítélte oda a f. év. június 21-én tartott közgyűlés az építést és vele a szerződést megkötötte. Miután az egyházmegyei elnökség szerződésünket megerősítette, a templomépítés Isten segítségével f. év. június 30-án kezdetét vette. A templom alapkövének ünnepélyes elhelyezése az előkészítő és alapozási munkálatok elvégzése után f. évi július hó 12-én ment végbe ünnepélyes keretek között, mikor is az egyházi szertartást Dr. Domján Elek főesperes végezte.
Az építés munkája ettől kezdve zavartalanul folyt mind a teljes befejezésig. A templom belső berendezését Szamosi József asztalos mester, egyháztagunk és presbiterünk készítette mesteri szakértelemmel és egyháza iránt való nagy szeretettel. Ennyi a templomépítés és vele együtt, a gyülekezet vázlatos története. Méltónak tartom azonban, hogy a mai ünnepnapon röviden, de külön is megemlékezzünk azokról, akik egyházunk és templomépítésünk ügyét odaadó buzgósággal szolgálták. Legelőször egyházi főhatóságaink, D. Geduly Henrik tiszakerületi püspök úr őméltósága, Dr. Zelenka Lajos kúriai bíró, egyh. ker. felügyelő, Dr. Domján Elek főesperes és Dr. Hándel Vilmos egyhmi. Felügyelő egyházunk iránt való jóindulatát és segítő készségét kell említenem, akik a kisvárdai ev. egyház fejlődését megalakulása napjától kezdve szeretettel kísérték, irányították és segítették. Nem feledkezhetünk meg a mai napon azokról sem, akik e kisded gyülekezetet önállósulása előtt lelkileg gondozták, az evangélium hirdetésével hitét táplálták, buzgóságát erősítgették s akik neki adták szent szolgálatuk mellett szívük szeretetét. Első ezek között Paulik János nyíregyházai lelkész, azután akik rendszeresen rövidebb vagy hosszabb ideig prédikátorai, lelki gondozói voltak e gyülekezetnek: Harsányi István, Vietórisz László, Irányi Kamill, Máczay Lajos, Hronyecz József, Kopcsó János, Marcsek János, Engler István, Szelényi Endre, Hulvej István, Szikszay Zoltán és Krecsák János lelkészek. Igehirdetésük és minden evangéliumi szolgálatuk egy-egy építő kő volt az egyház lassan emelkedő épületében s az általuk keltett s erősített buzgóság által szent munkatársai voltak templomépítésünknek is. A mi egyházunk életében azonban eddig nagy, küzdelmes, de áldott munka jutott azoknak, akik nem lelkészi hivatásbeli kötelességérzettel, de őszinte hívő lélekkel, vágyó szívvel és tántoríthatatlan egyházszeretettel állították emberi erejüket az egyház szolgálatába. Mert a kisvárdai ev. egyház életindulásának és szervezésének a kiinduló pontja nem magasabb egyházhatósági határozat, vagy rendelkezés volt, hanem a kisvárdai evangélikusok szíve vágya. És az egyház fejlődésének legnagyobb mozgatója volt Isten megsegítő kegyelméből híveinek a munkássága, amelyben példás hűséggel és csüggedetlen kitartással az u. n. világi vezetők jártak elől. Felügyelői karában eddig két áldással kisért nevet írhatunk fel. Barcs Béla kir. közjegyző volt az 1911-ben megalakult kis misszió gyülekezet első felügyelője. Tiszteségének/sic!/ betöltésében egyházszeretetet volt az irányítója. A világháború nehéz esztendei alatt 1918. május 19-én, Budapestre történt áthelyezése miatt való lemondásáig viselte a tisztet odaadással és hűséggel. Az ő nevéhez fűződik a gyülekezet első alapköveinek lerakása. Az ő megkezdett munkáját folytatta Werner Gyula polg. isk. igazgató, gyülekezetünknek mind a mai napig fáradhatatlanul munkálkodó, hívő lelkű, áldott buzgalmú felügyelője. A kisvárdai ev. gyülekezetben ő az egyetlen, aki a 21 esztendővel ezelőtt megkezdett munkának előbb mint a gyülekezet gondnoka, majd 1918-tól kezdve felügyelője mind a mai napi részese volt és végig küzdötte azt a nehéz küzdelmet, mely a templom alap első fillérjeinek a megszerzésétől a templom építéséig annyi odaadást, annyira erős egyházszeretetet s oly csüggedetlen buzgalmat kívánt. Legfőbb boldogsága választott hivatásának elvégzése mellett az egyházépítő munka volt, amely tulajdonképen /sic!/nem egyéb, mint bibliás szívének, imádságos, istent szerető lelkének és egyházához ragaszkodó hűségének tettekben való megbizonyosítása. E templomhoz az ő buzgósága hordta össze a legtöbb építőkövet.
Gondnokaink sorát Werner Gyula nyitotta meg példaadással. Azután Vrabecz Béla írta bele nevét áldozatos tevékenységével az egyház életkönyvébe. Majd Balázs Jenő szolgálta egyházunk ügyét odaadással - jelenben pedig Pollner János tölti be e tisztet, aki mérnöki szaktudásával különösen a templomépítés alkalmával tett jó szolgálatokat. Még azokról teszek említést, akik templomunkhoz és annak felszereléséhez látható adományokkal járultak hozzá. 1926-ban néhai Vrabecz Béla akkori gondnokunk és neje ezüstből készült keresztelési edényeket adományoztak egyházunknak. 1929-ben a reformáció ünnepére való emlékeztetéssel a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet arannyal futtatott gyönyörű úrvacsorai szentedényeket, 1930-ban pedig a nyíregyházai Ev. Nőegylet által készített és felajánlott szép oltárterítővel ajándékozta meg gyülekezetünket. Templomavatásunkra Oltványi Olga pátrohai postamesternő gyönyörű oltárterítőt, Moesz Béla és neje Jáger Lujza nyíregyházi hittestvéreink ezüst oltári gyertyatartókat, Linster Ádám és neje csillárt adományozott, Györffy István Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulati tisztviselő pedig művészi kezekkel oltárképünket festette meg ajándékképpen. Ezenkívül említhetnék még sok nevet, akik jószívvel/sic!/ hozták áldozataikat egyházunk oltárára sokszor anyagi erejükön felül. E nevek felsorolásával s a hozzájuk fűződő jó szívvel hozott áldozatok és egyházépítő munka megemlítésével, amiket érdemeknek nevez az emberi nyelv, nem emberek dicséretét akartam zengeni. Egyházunknak legbuzgóbb tagja mondotta egyszer: „Hálát adok az én jó Istenemnek, hogy erőt és kitartást adott nekem az ő szent ügyének a szolgálatára, amelynek gyenge eszköze voltam. Övé a dicsőség.” Ezen szavak mély átérzésével kérem hittestvéreimet, hogy dobbanjon meg a szívünk forró hálafohászra. Adjunk hálát a kegyelem istenének, hogy erőt, kitartást, hitet adott az ő szent ügye szolgálatára elhivottaknak s a mi kis gyülekezetünk által, amelyből emberek nem sokat néztek ki, megbizonyította az ő hatalmas erejét.
Úgy érzem most, hogy az úrnak az a szózata szól hozzánk, amit hajdanában a templomépítő Salamon királyhoz intézett. „Meghallgattam a te imádságodat és könyörgésedet, amellyel könyörögtél előttem. Megszenteltem e házat, amelyet építettél, abba helyeztetvén az én nevemet mindörökké és ott lesznek az én szemeim és az én szívem mindenkor. /I. Kir. 9. r. 3. v./
Kisvárdai ev. gyülekezet, kedves Hittestvéreim! Nagy kegyelmet adott nekünk az Isten, igyekezzünk azért olyan hívő, imádkozó, bibliás, templomjáró, egymást és minden embertársunkat szerető életet élni, hogy méltókká legyünk templomunkra.
A mi megsegítő és áldó Istenünknek pedig legyen dicséret, dicsőség és hálaadás most és mindörökké! Ámen.

Csákó Gyula
ev. Lelkész