Remegő szívek- Cigánycsendesnap Sajógömörön




Szikrázó napsütésben, határokat átlépve gyűlt össze egy kis közösség Lucfalváról, Budaörsről és Nyírtelekről ebben a kis szlovákai faluban, evangélizációval egybekötött testvérlátogatásra. Többen a cigánytestvérek közül már ismerősként köszöntötték egymást, régi ismeretségek és élő testvérgyülekezeti kapcsolatok is jelen voltak. A sajógömöri gyülekezet -élén Rusznyák Dezső lelkésszel és Lóczi Tibor munkatárssal- régóta várta, hogy vendéglátóként fogadjanak más cigányközösségeket falujukban.
A csendesnap támájaként Ézsaiás könyvének versét választották a szervezők: „Mondjátok a remegő szíveknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek…”( Ézs 35,4 )
Remegő szívű nyírtelki cigánytestvérek tettek bizonyságot arról, hogyan hatolt be életükbe Isten ereje, hogyan tapasztalták meg az Ő üzenetét, mely az áhitatok során is megjelent: „Tudok nyomorúságodról, és szegénységedről, pedig gazdag vagy…”. Mindenki más formában, verssel, igével, szavakkal, énekkel beszélt életújulásáról. Úrvacsorai és asztal közösségben is együtt lehettünk.
Áldás volt e nap, nagy lelkesedéssel készül mindenki, hogy nyáron, a Közös asztal program keretein belül megélhessünk hasonló áldásokat együtt.

Hazafelé a szolgáló csapat megállt Lillafüreden, ahol a természet szépségében gyönyörködve, kötetlen közösségben tölthettünk egy rövid időt.
Persze itt sem maradhattunk szolgálat nélkül, egy éppen összeházasodott fényképezkedő ifjúpárt -tapintatosan- köszöntöttük énekkel!

Program:
Sajógömör, 2012. április 28.
Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek... Ézs. 35,4.
10.00 Ének
10.30 Bevezető áhitat: Györfi Mihály, Jel. 2,8-9.
...ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt: Tudok nyomorúságodról, és szegénységedről, pedig gazdag vagy,...
11.15 Kávészünet.
11.30 Nyírtelek, Külterületi Missziói csoport szolgálata.
Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek... Ézs. 35,4.
12.30 Ebéd
13.30 Falu nevezetes emlékműveit-Mátyás-szobor, Czinka Panna emlékmű.
15.00 Befejező úrvacsorás Istentisztelet : Malik Péter 2Tim. 3,16-17.
A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített

Képek, és hangfelvételek.





Györfi Mihály

 

2009© Filadelfia Evangélikus Egyházközség

Google PageRank