Most, hogy a közelgő esküvőmre készülök, mindenhol csak azt hallom vagy olvasom, hogy a megfelelő frizura, ruha, smink kiválasztása a legfontosabb, hiszen egy menyasszony dolga az, hogy az esküvője napján legyen a legszebb… Ahogyan vasárnap álltam az oltártérben, és az „ifjú párt” fényképeztem, eszembe jutottak ezek a gondolatok. Néztem Ágit, a menyasszonyt, sugárzott róla a boldogság, sugárzott róla az isteni béke. Nem volt fehér tüll szoknyája, nem volt merev konty a fején, mégis ő volt a legszebb nő, a legszebb menyasszony az egész templomban.
Az Isten színe előtt állva, erősen fogták egymás kezét, a vőlegénnyel, Sándorral, és visszagondoltak arra az életükre, amiből kiemelte őket az Isten. Intézetben nevelkedtek mind a ketten, otthon nem voltak megfelelő körülmények, sokszor megverték őket. Sanyi elmondta, hogy nem volt mit enni, ezért ennivalót loptak maguknak. És azt vették fel ruhaként, amit találtak éppen. Három évig éltek élettársként, majd papíron összeházasodtak. Hitre jutásunk előtt, őszintén elmondták, már válás szélén álltak. De az Úrban egymást is megtalálták újra. Arra a kérdésemre, hogy miben változott azóta a kapcsolatuk, azt a választ kaptam, hogy megszűntek az egymás közötti problémák. Vannak összetűzések gyereknevelési kérdésekben, de az egymás közti vitáknak már vége. „Már nem húzom fel a kesztyűt másokkal szemben, mint régen. És most azt láttuk jónak, hogy Isten előtt is megesküdjünk, hiszen az áldása nélkül, mit érünk? Csak Őbenne bízhatunk, senki másban!”
Ez történik, ha Isten belenyúl az életünkbe. Ez történt ezzel a maroknyi cigány közösséggel Görögszálláson, akik a kilátástalan élethelyzetükből egyre többen az Isten tenyerében találják magukat. Be lett vésve a nevük az Isten markába. Belenyúlt az életükbe, és megszólítva őket, megújult életet adva munkálkodik közöttük. Nem lett több pénzük, nem kaptak új házat, sokkal többet kaptak, örök életet.
És most a harmadik cigány esküvőn vagyunk túl. Sok év élettársi kapcsolat vagy polgári papír után, úgy érezték, nincs értelme folytatni Isten áldása nélkül. Sanyi, a büszke vőlegény számára ezen a vasárnapi esküvőn, valósággá válhatott az áldás, miszerint Isten kegyelme lesz ezer ízig azokkal, akik Őt szeretik. Körülvették őket gyermekeik, a gyülekezet, a rokonok, cigány testvérek, együtt oszthattuk meg az örömöt, együtt énekeltük, hogy „Sokszor úgy érzem összeroskadok”. DE „van egy út, amit Isten készített.” Ez nem csak egy kedves ének az Ő számukra, hanem a valóság.
Áldott alkalom volt, egy nagyon szép esküvői alkalom. És azt is megértettem, hogy nem a fehérruhától szép egy menyasszony, nem is a dekorációtól lesz egy esküvő emlékezetes, hanem az Isten jelenlététől, az Ő áldásától, hiszen mit érünk mi e nélkül?
Képriport az eseményről.
